2011. Április hó
2011. április 27.

Amikor jövünk ki az oviból, a lányok mindig előreszaladnak a kiskapuig, de nem mennek ki akkor sem, ha nyitva van, ott megvárnak bennünket. Ma is nyitva volt a kapu és egy nő kiabál befelé nekem, hogy nyitva van az ajtó. Lányok nem értették, hogy mi történik, mondtam nekik, hogy félt a néni, hogy megszöktök. Lili: NEM SZÖKÜNK MEG, MI SZERETÜNK!
Pénteken az apukáknak kell menni a gyerekekért, mert nincs rendes anyáknapja, csak odaadják az ajándékot és egy cetlit apukának, hogy tudjon segíteni a versben. Próbáltam kifaggatni őket, hogy mivel készülnek, kíváncsi voltam, mondanak-e valamit, de nagyon ügyesen leráztak. Lili konkrétan letagadta, hogy tanulnának mostanában új verset vagy éneket, Dorka pedig azt mondta, mikor kérdeztem, hogy készítettek-e mostanában valami szépet, hogy TITOK!
Panyával délelőtt a hobbyboltban jártunk, itthon is készülünk a nagyiknak. A boltosnak annyira bejött Pannika, hogy kaptunk két csomag fagolyót ajándékba. Legközelebb is viszem magammal ;-)

2011. április 25.

Meiszter mamáéknál is járt a nyuszi.
Panyó lenyúlt egy kinder tojást és ha hagyom, betolja az egészet. Nem hagytam.
Ezeket alkották a lányok. Nagyon helyesek szerintem, de elég babra munka és sokáig szárad a rengeteg ragasztó miatt.
Lackóék is jártak ma nálunk, de a fényképező nem került elő, mert a lányok már nagyon fáradtak voltak és a legrosszabb formájukat hozták. Lilit fel is kellett vinnem egyszer a szobájába.
2011. április 24.
Húsvét vasárnap képekben:
Ma nagyon kellemes meglepetés ért, még februárban vettük ugye Dodónak a colorama társasátékot, amiből hiányzott egy kék hatszög. Rögtön írtam is a magyarországi forgalmazónak, mert egyedül az ő címe volt a dobozban, hogy ilyenkor mi a teendő. Válasz nem jött. Bevallom már el is felejtettem. Ma kaptam egy levelet, hogy adjam meg a postacímemet, küldik a reklamációt.
Az idő is csodaszép, Panyónak éjszaka nagy sírás közepette kibújt a harmadik foga, így most nyuszifogú lett húsvétra ;-). Nagyon szépen eszi a főztömet, főzelékeket kutyulok neki, remekül csúsznak.
2011. április 22.

Ma van a Föld napja!
Oviban ugye egész héten Gyöngyvirágos póló, zöld szalag, szerda reggel minden kisgyerek vitte a kis palántáját, gondoltam majd ültetnek szépen együtt délelőtt. Hát amikor mentem értük, az összes palánta ott állt az udvaron, nem is voltak kint délelőtt (Ildi ugyanis fotózta Lilláékat az udvaron), hát ennyit a nagy ovis akciókról. Nem tudom mi lesz a palántákkal, bár összevont csoportok vannak a tavaszi szünet alatt is, nem hiszem, hogy pont ültetni fognak a gyerekekkel, ha eddig nem tették. Azt hiszem sajnos ez az ovi a tipikus esete annak, hogy kifelé többet mutatnak, mint ami belül valójában van. Most nagyon gondolkodom Panni miatt.
Hetek óta nyúztak a csajok, hogy menjünk igazi vonattal. Gyűjtöttem a bátorságot, és ma rászántam magam, hogy elinduljak egyedül a három kicsivel. Anyu kikísért bennünket a buszig, de végül fel tudtunk volna szállni egyedül is, mert alacsonypadlós jött. Vasúton rendesek voltak, mert kinyitották a kaput a két vágány között, így nem kellett lépcsőzni, a vonat a régi szakadt volt, így itt kellett a segítség a felszállásnál-leszállásnál, de nagyon segítőkész emberekkel találkoztunk mindenhol. Odafelé kalauz néni volt, lányok büszkén adták át a regisztrációs jegyüket. Meg lettek dicsérve, hogy milyen jó gyerekek, szépen viselkedtek nagyon. Valóban semmi gond nem volt velük, ügyesek voltak, szót fogadtak, nem rendetlenkedtek. Mire kiértünk Gárdonyban az állomásról, addigra ott is voltak Beáék Annával. Sétáltunk, fagyiztunk egyet és még egy közös játszóterezés is belefért, mire indulnunk kellett vissza az állomásra.
A vasútról hazafelé Dorka hátrafordult a buszon és azt mondta, hogy RENDES ANYA VAGY! Lili is hozzátette, hogy IGEN, RENDES ANYA VAGY. Kérdeztem tőle, hogy miért vagyok rendes. MERT EGYÜTT VAGYUNK! Nagyon jól esett, édesek voltak.
Mire hazaértünk, megérkeztek Esztiék is, homokoztunk egyet Sophia-val még, volt egy kis aszfaltrajzolás, sepregetés, imádom ezt az időt, hogy estig kint lehet lenni a gyerekekkel a levegőn.
Panyó bekajált rendesen krumplis tésztából, remélem nem lesz tőle baja, de olyan jó ízűen ette.
Este még érkezett egy hatalmas doboz a Gullivertől és nem csak a hiányzó darabot küldték a Colorama-ból, hanem egy új társasjátékot! Köszönjük szépen!
Este Pannit fürdettem, Lili rohan be hozzám: ANYAA! DORKA KÉRÉS NÉLKÜL MEGÜTÖTT!

2011. április 21.

Tavaszi szünet, szép idő, séta a városban, fagyi, látogatás Papinál, könyvtár. Ebéd Másikmamánál. Játék a lakótelepi játszótéren, délután városnéző kisvonat.
Mindhárom csajszi nagyon élvezte a vonatot, a nagyokról mondjuk gondoltam is, Pannin lepődtem meg. Integetett, vigyorgott, amíg el nem aludt a nagy zötykölődésben.
Feltaláljuk magunkat szünidőben is ;-)

2011. április 20.

Rolandnak nagyon boldog szülinapot kívánunk!

2011. április 18.

Oviban csak három napos a hét, egyen póló, zöld szalag, tojásfestés, szerdán egy gyerek-egy palánta nap. Csütörtökön könyvtárazást terveztem, péntekre még kitalálunk valamit majd a csajokkal. Elkezdődött a húsvéti készülődés is.


A koszorú saját tervezésű, a nyulakat itt találtam:
<http://blog.betzwhite.com/2007/03/cashmere-bunny-tutorial.html>
<http://cosa-sei.blogspot.com/2011/04/nyulak-nem-csak-husvetra-torolkozobol.html>

Ha már nem lesz ovi, a lányokkal is alkotunk majd.
Lili kiabál a kertből: ANYA, TALÁLTUNK EGY KÍGYÓT, DE MÁR ÖSSZE VAN GYŰRŐDVE!

2011. április 16.

Esküvőre és lakodalomba voltunk hivatalosak. Nem voltunk sokan, mert negyven fős volt a vacsora, de a lányok nagyon jól érezték magukat. Pannit is fél kilenckor vittük haza, addig mulatott. Rengeteget evett, csak néztem. Az itthonról vitten kívül még szép adag húsleves és jó néhány sajtos rúd landolt a pocakjában. Egyszer szopizott is rá, de csúszott a narancslé is. Teljesen jól elvolt, nem nyafogott, vigyorgott mindenkire.  Nagyok rengeteget táncoltak, rohangáltak, édesek voltak. Evést nem vitték túlzásba, nem értek rá. Még a volt általános iskolai biosz tanárnőmmel is találkoztam. Nem ismert meg ;-)
Mikor Panyit elhoztuk, nagyok még nem akartak jönni, maradtak Anyósommal. Utólag hiba volt hagyni, mert elment a kedvük, ahogy eljöttünk, mire visszaértünk meg már fáradtak voltak. Azért még megvártuk a tortát, amivel jól összekenték magukat, meg engem, aztán elköszöntünk. Majdnem 11 volt már. (egyig volt szervezve is, ezért nem mentünk vissza mi sem)
Jövő héten csak három nap ovi, aztán készülünk a húsvétra gőzerővel, jönnek Tesóék is, már nagyon várjuk Sophia-t!
Közben kiderült, hogy Panninak rotája volt, még jó, hogy nem tudtam közben, csak mikor már jobban volt. Ahhoz képest egészen jól megúsztuk, hogy nem kapta el az egész család. Most pótolja az elvesztett kalóriákat, mert iszonyat sokat eszik magához képest ;-)
2011. április 15.

Vagyunk, csak kóros időhiányban szenvedek.
Ma lánynapot tartottunk. (APG, lányok beindultak teljesen, az sem zavarja őket, hogy nálunk ugye nem a női az elnyomott nem ;-)
Kinéztük magunknak a Vasút kiállítást az Alba Plázában (tudom, nem igazán lányos program, de odavannak a vonatokért), hát nem kellett volna. Hatalmas csalódás volt. Kis hely, kevés látnivaló, egyáltalán nem gyerekbarát szervezés, szervezők. Minden kordonnal körbekerítve, ha ránéztek a gyerekek már szóltak érte. Egy kis asztalon volt gyerekek által mozgatható nyamvadt kis mozdony és egy koszos kis teremben favonat készlet, aminél még nekünk is több van itthon.
Miután itt végeztünk kaptak a csajok fagyit is, volt rohangálás, így ők azért élvezték a napot. Lilla és Ildi is csatlakozott hozzánk. Lilla és Lili teljesen megvadították egymást, Lili gyakorlatilag kezelhetetlen volt, Dodót szegényt kihagyták a buliból, így ő csak rohangált utánuk, hogy VÁRJATOK MEG.
Panyóka ez alatt a Másikmama vendégszeretetét élvezte - akinek ez úton is köszönjük a közreműködést - és semmi gond nem volt vele.
2011. április 12.

Hétvégén az udvaron tettünk-vettünk megint, Panni sokat segített a benti takarításban. Azon volt, hogy minél később végezzünk.
A képeken éppen azt ellenőrzi, hogy biztosan nem dobunk-e ki semmi fontosat. (Itt már kb.23* pakoltam vissza a papírszemetet a zacsiba, ő meg lelkesen szedte elő)
Élvezzük a napsütést, ha tehetjük, kint vagyunk, sokat sétálunk, szeretnénk a lányoknál megalapozni a mozgás szeretetét.
Lányoknál ma bábszínház volt az oviban, a Kis gömböcön nézték meg.
Mivel délutánra már elég rossz időt jósoltak, indulás előtt nyomtattunk Pannival egy adag feladatlapot a lányoknak, innen dolgozunk:
<http://spec-edu.qwqw.eu/?modul=oldal&tartalom=1016322> Az első 11-n már végigértünk, és nagyon ügyesek a csajok.
2011. április 8.

Éjjel kettőkor Dorka sírva-hányva ébresztett, amit még háromszor megismételt. Közben Panyi is sírva ébredt. Nagyon megijedtem, toporogtunk, hogy induljunk-e a kórházba, Attila szerint a Panya vírusát nyalta be Dorka is, én is inkább erre tippeltem, mert más tünet nem nagyon szólt a fejsérülés mellett, DE mi van, ha mégis. Viszont ha éjjel bemegyünk, az tuti ott alvás. Mi lesz Pankával, aki még szopik, ráadásul minden valószínűség szerint fertőző. Végül maradtunk, Dorka kapott egy MagneB6 injekciót, aztán aludt reggelig. Én meg a körmömet rágtam, hogy jól döntöttünk-e. Reggel a gyerekorvosunknál kezdtünk, aki szintén csak hümmögött. Van kórházi beutalónk, itatni kell a kisasszonyt, ha megint hány, irány a kórház, de ha hasmenés is társul hozzá, akkor megnyugodhatunk. Panka kapott bismut oldatot, mindketten diétázzanak és mehet a normaflor is. Sosem vártam még így hasmenést, mint most.
Éjjel azon is járt az eszem, hogy ugye azt mondták, hogy nem ájult el, de mivel csak a sírásra figyelt fel az óvónő, akkor bármennyi idő eltelhetett az ütés és a sírás között, tehát akár eszméletvesztés is lehetett. A hányás miatt azon is túráztattam magam, hogy mi van, ha a hasát is beütötte…
Óvodapedagógusaink erősen hátul kullognak most a népszerűségi listámon és akkor még finoman fogalmaztam.
A másik, ami kicsit fájdalmasan érintett, az, hogy amikor odaértünk Apuval, Dorka a padon üldögélt Márti néni mellett, mint valami kis törött szárnyú madár, Lilus meg vígan játszott az udvar másik felében. Odajött köszönni, aztán ment hintázni, haza sem akart velünk jönni. Azt hittem jobban megviseli őket, ha a másikkal valami történik. Mondjuk nem volt alkalmam megkérdezni, hogyan reagált közvetlenül a baleset után, de mikor én láttam, egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy a testvérét valami baj érte.
Dorkának végül délutánra hőemelkedése lett, tehát kizártuk a fejsérülést, a hányás sem tért vissza, hasmenése sem lett.
2011. április 7.

Panna 11 hónapos! Mindjárt szülinapos lesz :)
10 hónaposan a baba stabilan ül és mászik. Ha foghatja a felnőtt ujját, már egészen ügyesen lépeget, sokszor elég, ha csak egy kézzel kapaszkodik. Hátrafelé mászva le tud jönni a fekhelyről. Öltöztetésnél segít, pl. pulóverbe egyre ügyesebben dugja a kezét.
Ha korábban módja volt próbálkozni, már majdnem egyedül iszik.
Már nem vesz mindent automatikusan a szájába, viszont mindent megfog, majd eldob, elejt. Az etetőszékben ülve mindent, ami a keze ügyébe kerül, ledobál a földre. Ha visszaadjuk neki, újra ledobja.
Érdeklődik a többi gyerek iránt. Ha másik baba van a közelben, megérinti, mosolyog rá.
Felügyelet nélkül nem tanácsos a kisbabákat egyedül hagyni.
Kemény lapú könyveket, képeket már szívesen néz, lapozgat. Az újságot, könyvet rendszerint összegyűri, esetleg a szájába veszi. Az első szavakat kimondhatja. Több szótagot is mond egymás után, gagyog. Esetleg néhány szótagot egymáshoz illeszt, "halandzsázik". A szavakat már jól is kiejtheti, bár nem mindig a megfelelő célra.
Ha valamit nincs kedve csinálni, egyre többet ellenkezik.
forrás: babaszoba.hu

11 hónaposan egyedül áll kapaszkodás nélkül. Kezet, ujjat fogva ügyesen lépeget. Néha elég, ha csak egy kézzel kapaszkodik. Álló helyzetből képes lehajolni anélkül, hogy lehuppanna, lecsücsülne. Öltöztetésnél segít, de lehet nagyon türelmetlen is. Már majdnem egyedül iszik, szereti a kanalat, de nem mindig sikerül eltalálni a száját, dühös lehet emiatt. Falatokat ügyesen szájába tesz, egyre többet rág.
Másokat utánoz, a tárgyakat dobozba rakja, kiveszi, egyszerű utasításokat megért. Szívesen elfoglalja magát az egymásba rakosgatással játszható játékokkal, vannak kedvenc tárgyai, játékai. A tiltást is megérti, bár elsősorban a hanghordozás alapján viselkedik másképp. A szobában is érdemes stabil, magas szárú cipőt ráadni, amikor mászkál.
Adott dologra adott hangot használ, de idő kell a kiválasztáshoz, melyik legyen az a hang. "Saját szavakat" alkot az adott tárgyra mutatva. Jó, ha tudjuk, melyiket mire használja. Erősítsük meg, mert így alakul ki a helyes fogalom, az igazi szó (pl. tütü = autó). Még nem figyel sokáig, de egy-egy dologra rámutat. Érti a kint, bent, itt és ott szót.
Szereti a hangját hallatni, láthatólag elkezdi élvezni a zenét, énekelgetni kezd. Megkülönböztethetők nála olyan időszakok, amikor van kedve együttműködni, máskor határozottan ellenáll.
Ebben az időszakban megszaporodhatnak az éjszakai felébredések. Nem feltétlenül kell hozzá fölkelni, csak ha huzamosabb ideig sír. Meg tudja magát nyugtatni a kedvenc puha plüssállatkájával vagy kis rongydarabjával, és visszaalszik.
forrás:babaszoba.hu

Igazi eleven ördög Panni, keveset alszik napközben, sok a dolga, folyton megy valahová. Eddig sem lehetett magára hagyni egy pillanatra sem, de most már félrenézni sem szabad. Tegnap megtanult felmászni a kanapéra és a támlába kapaszkodva ugrál, ahogy okos nagytestvéreitől elleste a kanapé rendeltetésszerű használatát. Lemászást még gyakoroljuk, mert többnyire fejjel lefelé indul el a kisasszony. Tegnap reggel ki szeretett volna nézni az ablakon, ezért felállt a radiátor mellett, felkapaszkodott a tetejére, és felhúzta magát, nem ért le a lába ;-). Még jó, hogy nem szorult be az ujja! Akaratos kis bestia, ha valami nem az elképzelései szerint alakul, dühös lesz, megfeszíti magát és hangosan méltatlankodik. A hangját egyébként is előszeretettel használja, hosszan beszélget, magyaráz, mesél, de egyelőre nem egy nyelvet beszélünk. Egy ideje mutogat is, ha vmi érdekeset lát, esetleg szeretne vmit megkaparintani. Egy hete újra rendesen eszik szilárd ételt, nap közben háromszor, mellette sokszor rámcsatlakozik. Éjszaka most megint kicsit jobban alszik, előfordul, hogy hét-nyolc órát is egyhuzamban. Egyre ügyesebben áll fel és guggol le. Néha már kapaszkodás nélkül is megteszi ezt. Ha elveszti az egyensúlyát, már nem dől fel, hanem fenékre huppan. Ezt a kádban gyakorolja előszeretettel, feláll a kád szélébe kapaszkodva, majd kaján mosollyal elengedi és fenékre csobban, majd kacagva élvezi a helyzetet. Érdemes megvárni, amíg kipancsolja magát, mert akkor jelzi, hogy vegyem ki, egyébként pedig áll a bál, ha még fürdeni szeretne.
Bal kezét mintha többet használná. Szívesen int pápá-t, sőt már akkor elkezdi, ha öltöztetem, jelzi, hogy tudja, elmegyünk. Tapsolni nem hajlandó, ha én tapsolok, megfogja a kezemet és segít, de egyedül még véletlenül sem érinti össze a tenyerét. Könyvet ügyesen lapoz, sajnos a keménylaposaknál még mindig érdekesebbek a lányok könyvei, így mindig van egy kis ragasztanivalóm.
Fogból még mindig csak egy csücsköt tudunk felmutatni. Nagyon mosolygós, barátságos kiscsaj, imádja, ha dicsérik. Nagyon tudja, mikor mondanak neki szépeket. Imádnivaló kis nőci!


Nézzétek:
<http://parentia.hu/cikk/zoom/996-farsangi-jelmezpalyazat-ime-a-nyertesek>

Szegény Panya a hófordulót hányással-hasmenéssel ünnepelte, így amikor a telefonom kijelzőjén megláttam, hogy az oviból keresnek, azt hittem valamelyik másik csajom gyomra is rendetlenkedik. Majdnem ki is eset a kezemből a készülék, amikor a következőt mondta Márti néni: Juditka, Dorka lefejelte a bicikli kormányát, meg kellene mutatni orvosnak. Attila persze pont ma Pesten, Apu szerencsére a városban volt, sőt épp a közelben. Elég randa látványt nyújtott szegény Dodi homloka, még mindig vérzett. A sebészeten végül készült röntgen - szerencsére negatív -összeragasztották a centis sebet, és jöhettünk. Rendesek voltak nagyon, ahogy odaértünk rögtön mehettünk is be, igazából csak a felvételre kellett várni. Dorka iszonyat fegyelmezett és bátor volt, egy hang nélkül tűrt mindent, megmondta a nevét, csinálta, amit kellett, nagyon büszke voltam rá. Hogy pontosan mi történt, nem tudjuk, mert Erika néni volt egyedül az udvaron és éppen nem nézett oda.  Dorka szerint Zsófi kormányzott, Ő állt hátul és nekimentek a falnak, lefejelte a vázat. Holnap itthon tartom, aztán majd meglátjuk, tudom, hogy előfordul ilyesmi, de akkor is rossz érzés van bennem az egésszel kapcsolatban, még akkor is, ha nem állhatnak ott mindenki mellett. Majd emésztem.
Délutánra már a kötésen kívül semmi sem látszott a művésznőn, homokoztunk, Ildiéknél próbáltunk aranyhalat fogni a kerti tóból, ahová Lili sikeresen beleesett.
Ez nem a mi napunk!
Panninak a mai volt az első igazi homokozása, kíváncsi voltam nagyon, mert a lányok teljesen különbözően reagáltak anno. Lili boldogan túrta, szórta, lapátolta. Dorka meg felháborodottan követelte, hogy azonnal poroljam le a kezét és már mászott is kifelé. Kellett neki egy pár hét, mire ráérzett az ízére. Panyus ebben Lilkóra ütött, elsőre élvezte a dolgot.
2011. április 6.

Vagyunk, sőt jól vagyunk, csak nem történik semmi extra velünk. Nagyok szorgalmasan járnak oviba, mi meg szorgalmasan járunk értünk Pannival, élvezzük a jó időt. Hétvégén a kertet tettük rendbe egy kicsit, bekerült a homokozóba a friss homok, tegnap a legkisebb is kipróbálhatta a túrást, élvezte. Nekem nagy lemaradásaim vannak alvásban és benti házimunkában, de utóbbit igyekszem pótolni, az előbbi meg majd alakul.
Úton hazafelé:


Vasárnapi ebéd Anyuéknál, lányok szépen esznek, utána Aputól  3-3 kis gombóc fagyit kapnak.
Dorka örömmel: NÉZD ANYA, HÁROM GOMBÓC FAGYI! MICSODA HÁZTARTÁS VAN ITT!
Lili hétfőn oviból hazafelé: NEM TUDTAM ALUDNI, MERT HANGOSAK VOLTAK A NÉNIK! AZ ERIKA NÉNI, MEG A MÁSIK!  (másnap rákérdeztem, tényleg nem aludt, viszont Erika néni egyedül volt, mert Márti néni hazament, és azt mondta, hogy nem beszélt magában ;-)
Lilinek kicsit élénk a képzelőereje, szombat este azzal jött fel sírva, miután apjával fürödtek, hogy Attila megverte egy bottal.
Szomszédban két kutya van, Morzsi és Csipesz. Pannival nézegetjük a kerítés mellől Morzsát. Dodóka: ANYA, HA NINCS OTT A MORZSI, NÉZZÉTEK MEG A CSIPKÉT!

Kertben játszanak:

2011. április 1.

Bolondok napja. Dorka úgy is viselkedett reggel, miután kiszálltunk a kocsiból, összekaptak Lilivel az ovi előtt és úgy belemart az arcába, hogy meglátszik a helye. Aztán még ő volt vérig sértve, mert rászóltam. Sokáig bocsánatot sem volt hajlandó kérni Lilótól és úgy hagytam ott, hogy még mindig duzzogott.
Délelőtt végre meghozták az új mosógépet, már mostam is, mert Attila ebédidőben összekötötte nekem. Panka nem sokat aludt nap közben, kint van már a fogának a csücske egy icipicit. Gyakorlatilag annyit aludt, míg elmentünk a csajokért az oviba, de csak odafelé.