2007.November h
ó
Székesfehérvár, 2007. október 1. DORKA: 1870 g vagyok, Tokodi doktor szerint rendben lesz a buksim és pár napon belül kikerülhetek az inkubátorból. A végén még anyának lesz igaza és két héten belül tényleg otthon leszünk. Már nagyon kiváncsi vagyok , annyit meséltek róla. LILI: 2050 g vagyok,anya minden második etetésen szoptat, hogy ne fáradjak el nagyon estére. Ma koponya és pocak UH-n voltunk, ahova anya vitt át és a fél család elkisért. A friss levegőn rendesen beájultam. A doktor néni nagyon kedves volt és mindent rendben talált. Székesfehérvár, 2007.október 2. DORKA: Ma életemben először megszoptathatott az anyukám, mindketten nagyon élveztük.40 ml-t szopiztam, amitől az egész osztály boldog volt. A mutatvány végére apa is odaért, így egy kicsit az ő kezében is lehettem. Holnaptól kapok egy kis fehérjepótlást, hogy jobban tudjak hízni, mert 1870 g maradtam tegnap óta. LILI: Változatlanul 2050 g vagyok, reggel 30 ml-t szopiztam, délután már csak 10-et sikerült. Anya szerint lusta vagyok! Hát lehet, hogy igaza van. Meg itt folyton sietni is kell, anya szerint otthon nyugisabb lesz. Már alig várom, hogy megtudjam, az milyen. Székesfehérvár, 2007. október 3. DORKA: 1910 g vagyok és kikerültem az inkubátorból kiságyba. Egyszer 20, egyszer pedig 30 ml-t szoptam és utána ügyesen ettem üvegből. Ma amíg anya Lilónál volt , apa dajkált és megpróbálkozott az etetéssel is,egész ügyes. Ma elvitték a szobatársamat , Eriket szemműtétre pestre , remélem minden rendben lesz vele. LILI: 2090 g vagyok,ma kétszer szopiztam 10-10 ml-t, de anya szerint nem szívok rendesen, pedig igyekszem. Anya egy kicsit előbb bejöhet hozzánk, szerinte nekem kell is ez az idő, mert lassú vagyok. Délután gyorsabban ettem ,így maradt időnk egy kis sétálgatásra és énekelgetésre is, bár én egyenlőre csak hallgattam. Székesfehérvár. 2007. október 5. DORKA: 1970 g vagyok és reggel 40 ml-t szopiztam, mindenki nagyon örült . Most csak apa látogathat , mert anya lázas.Kár,hogy most szopizni nem lehet , már egész jól belejöttem. LILI: 2185 g vagyok, de ma megint lusti voltam szopizni, 5 ml-t sikerült reggel. Délután meg már nem jöhetett be anya , mert megbetegedett. Remélem hamar meggyógyul, mert hiányzik, csak üvegen keresztül láthatjuk egymást. Székesfehérvár, 2007. október 8. DORKA: 2090 g vagyok és ma reggel csak 10 ml-t sikerült szopni,mert kicsit álmos voltam.Tegnap 50-et is sikerült ebédre ciciből ennem. A Tokodi doktor bácsi azt mondta, hogy a hazamenetellel célozzuk meg a jövő hét keddet :-) LILI: 2260 g vagyok,tegnap éjjel kaptam vért,mert kicsit vérszegény lettem. Reggel 25 ml-t szopiztam. Anya meggyógyult,így újra látogathat bennünket. Egész jó lett az étvágyam, üvegből már 60 ml anyatejcit megeszem és már a hangomat is hallatom,ha éhes a pocakom. ANYA: Délutánra Lilónak hasmenése lett.Visszavették az adagját 40 ml -re és infúziót is kap. Ezzel a jövő keddi hazatérésünk kétségessé vált. Szegény kismadaram remélem nem sokat esik vissza és hamar rendbejön. Ezt már egyszerűen nem hiszem el!! Székesfehérvár, 2007. október 10. DORKA: 2120 g vagyok, reggel csak 30 ml-t tudtam szopizni, mert végig sírtam amíg anya Lilót etette és mire hozzám ért, kicsit elfáradtam. Utálom ezt a hülye karantént, mindig én vagyok miatta az utolsó, pedig tuti hogy sokkal éhesebb voltam, mint Liló. LILI: 2350 g vagyok és az este jól megijesztettem anyáékat,mert volt egy kis hőemelkedésem. Reggel megvizsgált a doktorbácsi és azt mondta, hogy nincs fertőzésre utaló jel és nem kell antibiotikum. A vizit jó sokáig tartott és mire anya bejöhetett , úgy megéheztem, hogy 75 ml-t szopiztam. Székesfehérvár, 2007.október 11. DORKA: 2140 g vagyok és ma egész nap lusti voltam, de azért próbálkoztunk a szopival, több-kevesebb sikerrel. Néha csak jó érzés anya közelében lenni, de hamar észreveszi,ha csalok és csak cumizok. LILI: 2355 g vagyok és úgy néz ki,hogy teljesen meggyógyultam. Tegnap óta nem kapok infúziót, ma a tűt is kiveszik a buksimból. Anya szerint egész ügyesen szopizok,bár estére azért elfáradok és könnyebb üvegből enni. Anikónak és Márknak köszönjük a légzésfigyelőt,az angyalkáról mindig az eszünkbe fognak jutni. Székesfehérvár, 2007. október 14. DORKA: 2190 g vagyok és ma még nem ettem üvegből, olyan ügyesen szoptam. Persze reggel becsaptak, mert a 40 ml-re nem kaptam pótlást, így délre már kopogott a szemem az éhségtől és 60 -at megettem ciciből. Tegnap volt egykis véres székletem(csak,hogy minden napra jusson valami, amitől anya infarktust kaphat), de remélem azért hazamehetünk kedden. Lili és Dorka LILI: 2425 g vagyok és reggel 70 ml-t szopiztam,mert már nagyon éhes voltam. Anya meg is jegyezte, hogy még soha nem hallott így üvölteni. Kicsit még náthás vagyok , de már nagyon utálom, hogy folyton leszívják az orrom , ezért úgy döntöttem , gyorsan meggyógyulok. Székesfehérvár, 2007. október 17. DORKA: 2260 g lettem, mire hazajöhettünk, szerintem nagyon rendesek voltunk anyához, mert a kezdeti megilletődöttség után nagyon rendesen viselkedtünk. Éjjel is csak azért kellett felkelnie, hogy enni adjon nekünk és apának is csak egyszer kellett besegíteni, amikor egyszerre lettünk éhesek. LILI: 2505 g-mal hazaengedtek a kórházból. Először furcsa volt a sok újdonság, így az első három órám bőgéssel telt itthon. A fürcsit sem szeretem, ezért akkor is volt egy kis sikoltozás, de azért jó itt lenni. Anya: Végre itthon! Nagyon jó! Köszönöm Mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy eljussunk idáig! Tényleg nagyon rendesek voltak a csajok, szépen aludtak az etetések között és 40 - 60 g között szoptak is, csak egyszer kellett üvegből pótolni. Nem bánnám , ha ilyenek maradnának :-) Székesfehérvár, 2007. október 18. DORKA: Súlyt nem tudok,mert anya úgy döntött , hetente csak egyszer mérlegel. A kajálást úgyis mérlegelni kell,nem idegeskedünk még a dekákon is. Itt volt a doktor néni,megvizsgált. Azt mondta, ügyes vagyok,csak a buksimat nem tartom még elég erősen,ha felhúznak ülésbe, ezt gyakorolnunk kell anyával is . LILI: Éjszaka is minden etetéskor szopiztam,anya meg van velem elégedve. Doktor néni megvizsgált, közben bekakiltam,bepisiltem , de azt mondta, hogy legalább látja hogy a székletem is rendben van. A náthám sem vészes, továbbra is csepegtetni kell a nózimba és porszívózni az orrszívóval. ANYA: A második éjszakánk is jól telt , csajok rendesek , feleslegesen nem sírnak,csak ha gond van. Fürdés előttre betervezett nekünk a gyerekorvos egy kis tornát, hogy erősödjön a Dorci nyaka. Manókáim nem jól tűrték a zaklatást , a vizsgálat végére mindketten nagyon éhesek voltak, kánonban üvöltöttek. :-) Székesfehérvár, 2007. október 20. DORKA: 2310 g lettem és nagyon jól érzem magam. Minden érdekel , szeretek nézelődni,mikor nem alszom. Ha éhes vagyok és nem kapok azonnal enni, nagyon határozottan tudok reklamálni. Ma jó nagyot sétáltunk a friss levegőn. LILI: 2600 g vagyok és anya szerint egy kicsit hisztis, pedig feleslegesen nem is szoktam kiabálni. Hasom már felemelem a fejem , sőt kézzel is ki tudom nyomni magam, bár a fekvőtámasz még nem tökéletes. Anya: Nagyon élvezem,hogy itthon vagyunk, a lányok tényleg rendesek, Attila sokat segít, szépen belejött a vasalásba. Elvittük sétálni a csajokat,jól esett a mozgás, és úgy érzem, az ikerkocsitól hamar vissza fogom nyerni a formámat :-) (Főleg hegynek fel kellemes és hasznos) Tegnap volt egy kis hiszti,mert Lilónak szorulása lett(édeskömény tea csodákat tesz, Ati a megmondhatója, aki éppen pelenkázott) , kicsit tanácstalanok voltunk, de legalább ezen is túlestünk. Székesfehérvár, 2007. október 21. DORKA: Egyre többet vagyok fent, egy darabig elnézegetem a pillangómat,de atzán komolyabb szórakozásra vágyom.Most is éppen apa mellkasán nézelődök. Anyáék délután elmentek pelust venni nekünk, addig a nagyi vigyázott ránk.Nem volt nehéz dolga,mert végig aludtunk. LILI: Szép napot! Mi ma is nagyot sétáltunk,elmentünk a Csillag család felé, ahol mindenki kijött,hogy megcsodáljon bennünket.Azt mondták nagyon szépek vagyunk, de ezt tudtuk eddig is.:-) ANYA: Voltak határozott elképzeléseim a lányok nevelésével kapcsolatban. Az egyik ilyen ,ami már megdőlni látszik,az az,hogy az ikreknek szoros napirend kell. Elhatároztam,hogy ragaszkodni fogok a 3 óránkénti etetéshez,nehogy azt vegyem észre,hogy egyszer csak egész nap szoptatok. Aztán: Dorka előbb sír (jó 3/4 órával), hogy éhes 1. Hagyom sírni,hátha megnyugszik (kis naív) 2. Felmegyek megsimogatom a hátát,hátha .... 3. Felveszem,hátha (na ez kb. 2 percig használ, míg élénk mellkereső tevékenységet folytat és ha nem találja, tovább üvölt) 4.Mellre teszem (csak egy kicsit, hogy megnyugodjon - Bevállt) :-) Székesfehérvár, 2007.október 22. DORKA: Anya azt mondta, hogy jövő hét végén már elkezdhetnek meglátogatni bennünket ,azok akik kiváncsiak ránk. Nagyon várom már ,hogy megismerhessem a barátokat és ismerősöket. LILI: Nagyon sok szép dolgot kaptunk mostanában,az egyik nagyink varrt nekünk takarót,amiben sétálni járunk,helyes macik vannak rajta. A másik nagyinktól pedig játszós takarót kaptunk,amin a földön lehet hemperegni.(bár a hempergés még nem megy.) ANYA: Öltözködés: A lányok nem szeretnek öltözködni (egyenlőre). Az ötvenes kisruhák még nagyok ránk egy kicsit, de majd belenövünk. - egy kis rugdalódzó lábrészén lehetnek bármilyen sűrűn a patentok ,a babák akkor is ki tudják dugni a lábukat. - bármilyen szorosan illesztem a nyakához az előkét a Lili le tudja enni magát és a ruháját,esetleg engem is. - ha ez nem történik meg a étkezés alatt a böfiztetésnél még mindig nagy rá az esély. - ebből kifolyólag két szoptatás között éjszakánként babaruhát mosok. Székesfehérvár, 2007. október 23. DORKA: Vikinek köszönjük a csodaszép falfestményt, ahogy egyre többet nézelődünk, úgy fedezzük fel apa válláról. Nekem a mókusok a kedvenceim. LILI: Anya elhatározta, hogy elkezdi kitölteni a babanaplókat, amiket ajándékba kaptunk ( bár még nem tudja mikor lesz rá ideje) el is tett nekünk emlékbe párat azokból a lufikból, amikkel a nagyszüleink megleptek bennünket a hazatérésünk napján. ANYA: Pelus Egy ( hát még kettő) 2,5 kg körüli gyerekre pelenkát találni nem könnyű feladat. A legtöbb newborn pelus nagy ránk (az összes), a hátunk közepéig ér . Ezen kívül vannak olyanok , amik lent is a térdünkig. A Bella Happy pelus olyan széles, hogy terpeszben fekszik a gyerek. Nekünk a Libero 2-4 kg jött be , kár hogy az egész várost be kell járni, hogy kapjon az ember. Székesfehérvár, 2007.oktober 25. DORKA 2460 g vagyok és anya szerint nagyon jó az étvágyam.Tegnap elmentünk sétálni ,mert már két napja nem tudtunk kimozdulni az idő miatt. Szeretünk levegőzni , jókat alszunk közben .Ma sajnos megint esik,így akiságyban alszunk. LILI: 2710 g lettem. Holnap mozgalmas napunk lesz ,megyünk szemészetre és orthopediára, anya már készülődik ,jó sok cuccunk lesz. Szegény nagyon fáradt,mert az éjjel nem sokat hagytuk aludni,valaki folyton éhes volt. ANYA: Kicsit félünk a holnapi naptól,mert egy etetés is lesz házon kívül. Régebben kettesben mentünk nyaralni ennyi cuccal,amennyi most egy fél napos kórházi kiránduláshoz kell. Na meg a sok beteg gyerek ,felnőtt sem hiányzik a csajoknak. Legalább az idő lehetne szebb. November 23 koraszülött gondozás November 26 kardiológia. Október 31 védőoltás. November 27 Dévény Intézet( szeretném, ha szakember látná Dorkát) . És azt mondták , fél éves korukig ne vigyük őket közösségbe. Székesfehérvár, 2007. október 27. DORKA: Tegnap reggel anyáék összepakoltak bennünket és elmentünk a kórházba. Jó sokan voltak a szemészeten, sok ismerős babával találkoztunk. Mondjuk mi jót aludtunk szinte egész végig, én hisztiztem kicsit , mikor megéheztem. Mostanában folyton éhes vagyok! LILI: Jó késön értünk haza tegnap, kilencre mentünk és fél kettőre értünk vissza, de szerintem jól bírtuk. A szemészeten volt egy kis sírás - rívás , de az orthopedia rendben volt. ANYA: Remélem nem szedtünk össze semmi fertőzést, rengetegen voltak, kontroll szemészeten november 5. , mert még éretlen a szemük. Orthopediára is kell mennünk hat hét múlva újra, mivel holnap kellene csak megszületniük , innen számolják a hat hetet, de nem találtak semmit egyenlőre. A szemészet szörnyű volt, nem lehet bemenni, elveszik a babát és az ajtó előtt hallgatod, hogy üvölt. :-) Székesfehérvár, 2007 október 31. DORKA: Ma a védőben 2820 g -nak mértek és 48 cm - nek, megkaptam az első két oltásomat is , aminek nem nagyon örültem, de azért hamar meg lehetett vígasztalni. Aztán hazasétáltunk és még aludtunk egy kicsit etetésig. Hétvégére sokan bejelentkeztek látogatni,már alig várjuk. LILI: 3080 g vagyok és szintén 48 cm. Fej - fej mellett haladunk Dorkával.:-) A szuri nekem sem jött be , ráadásul anya szerint én vagyok a hisztisebb, nem értem,miért mondja. Sikerült odapisilnem a vizsgálóasztalra és a doktornéninek friss székletmintát is produkáltam :-) ANYA: Aggódtam, hogy a lányok összeszednek valami betegséget a szemészetet... Erre ki nyalt be egy vacak vírusfertőzést és volt három napig lázas, hát persze, hogy én. A leggyengébb láncszem :-) Hiába, a krónikus alváshiány nem tesz jót az immunrendszernek. Az egész család boldog születésnapot kíván ez úton is, a Buza nagypapának, aki nehezményezte a papa megszólítást, de jobb ötlete nincs, tehát a fenti e-mail címre várjuk a tippeket! Ilyenkor már javában gutaütést szoktam kapni attól, hogy az áruházak már szeptemberben árulják a mikulást és októbertől már a karácsonyi ajándékcsomagokat is meg lehet vásárolni - stresszelve ezzel a jónépet. Most szerencsére nem járok annyit boltba és múlt héten már én is megvásároltam a mikulásokat ( ki tudja mikor lesz legközelebb lehetőségem alapon ) Tegnap viszont komolyan megijedtem ( nem tudtam sírjak v. nevessek ) a Tesco és az Auchan karácsonyi játékkatalógusa átlapozása közben. Az interaktív újszülött kismalacon keresztül, a TV-hez csatlakoztatható játékkonzolon át ( 4 éves kortól!!!) a horrorjátékokig ( koponyamarokkó, kísértetkastély gyurma ) Ezért nagyon szépen megkérek minden kedves rokont, ismerőst, barátot, aki bármilyen alkalomból ajándékkal szeretné meglepni a kislányaimat, kreatív, fejlesztő játékot ( Székesfehérváron a József utcában van egy nagyon klassz bolt) v. verses ill. mesekönyvet hozzon ( bár ebből is láttam pár olyan példányt, amit én nem adnék ki semmi pénzért. Lásd Kakikönyv ) Nagyon szépen köszönöm! A lányok nagyon szépen fejlődnek, lassan mindketten elérik a három kg-t. Éppen ma két hónaposak.
Székesfehérvár, 2007 november 3. DORKA: Az éjszaka rendesek voltunk , hagytuk anyát aludni egy kicsit, mert jól elfáradt tegnap, pedig nem is hozzá jöttek a látogatók. Sokan voltak nálunk, bár sajnos volt , akit átaludtunk. Majd legközelebb! LILI: Tegnap nem voltunk sétálni , mert nem száradt meg a bundazsákunk, a másik meg még nagyon nagy, de majd ma bepótoljuk. Anyáék reggel elmentek vásárolni, mi meg szegény nagyinak panaszkodtunk, hogy éhesek vagyunk, alig tíz perccel azután , hogy elmentek. Addig persze aludtunk, mint a bunda. ANYA: A lányok továbbra is tündérek, tegnap még egy kis csokis sütit is volt időm sütni a vendégeknek, éjszaka pedig közel 7 órát aludtam, persze nem folyamatosan. Mindenkinek köszönjük a látogatást és az ajándékokat, pelust egy darabig nem kell vennünk.:-) LILI: Az éjszaka jó sokat ugráltattuk anyát , hogy nehogy unatkozzon.Kiváncsi vagyok a holnapi súlymérésre,ugyanis elég szűknek érzem az ötvenes ruháimat. Lehet,hogy fogyóznom kellene? Székesfehérvár, 2007 november 6. DORKA: Tegnap megint a szemészeten voltunk, jó sokan voltak,találkoztunk ismerősökkel is.A doktornéni szerint szépen alakul a szemünk, már nem is kell tovább szedni az E vitamint. Azért két hét múlva még szeretne látni minket. Ma megint nem voltunk sétálni az eső miatt , remélem holnap jobb idő lesz. LILI: Anyu szerint ma nagyon nyügösek voltunk,hiába,nem szeretjük ezt a borongós időt. Ma este pucér - súlymérés lesz, megint eltelt egy hét, majd holnap megírom, mekkorák vagyunk. Anya ma sokat fényképezett, szóval új képek is lesznek rólunk. ANYA: Úgy néz ki , a tegnapi szemészetet mindenki megúszta betegség nélkül , még én is:-) Ma délelőtt hosszú idő eltelte után újra főztem, hát két baba mellett nem egyszerű, volt egy - két izgalmas pillanat, aggódtam kicsit a húsért a sütőben szoptatás közben , de minden jól alakult. Székesfehérvár, 2007 november 7. DORKA: 3070 g vagyok és ha megnézed a fürcsis képeimet, ez már látszik is rajtam. Éjszaka nem nagyon hagytuk aludni anyát, felváltva voltunk fent. Hiába , mi ketten vagyunk, ő meg csak egyedül, de azért jól bírja a kiképzést. LILI: 3230 g vagyok, szépen gömbölyödök. Lassan szűkek lesznek rám az ötvenes rucik pocakban , pedig a hosszából még lenne 2 cm. Ma elmegyünk ebéd után a postára, anya feladja a Libero klubos jelentkezésünket. :-) Tegnap a nagypapától kaptunk klassz új bundazsákot, kipróbáljuk ANYA: Légzésfigyelő: Jó hogy van, de tényleg. Kivéve, mikor a szívrohamot hozza rám , mert Liló kimászott az ágy szélére és nem érzékeli a párna. Az ember rohan fel a riasztásra, a gyerkőc meg édesdeden alszik a rács mellett. Persze már volt egy éles riasztásunk is, szintén Lilkónál. Belefeküdt a bukásába és nem kapott levegőt . Mire fölértem, már rendesen lélegzett , bár kicsit szürke volt a szája körül a bőr. Aztán légzésfigyelő ide, légzésfigyelő oda , ha túl nagy a csend, az a tuti, ha az ember belopózik a szobába és a gyerek hátára teszi a kezét, hogy érezze, hogy szuszog. Biztos, ami biztos! És amikor éjszaka éberen fekve hallgatom a pittyegést, hogy vajon elég egyenletesen lélegzik-e a gyerek .... Szóval jó ez a légzésfigyelő.... Már csak a babakocsiba kellene valami megoldás ahelyett,hogy séta közben az őrült szülők megállnak és anya vagy apa tapintással meggyőződik róla (bundazsdákban nem egyszerű feladat), hogy lélegzik-e a gyerkőc (persze ,hogy szuszog és most már ébren is van. :-) Székesfehérvár, 2007 november 12. DORKA: Tegnap nem tudtunk sétálni , mert esett a hó, amiről még nem tudom, hogy micsoda,de eléggé megviselt. Séta helyett voltak látogatóink, Évának és Robinak köszönjük az ajándékot. Most süt a nap, talán ebéd után tudunk sétálni kicsit. ANYA: Hát be kell vallanom, nem vagyok túl fitt. A hóesés megviselte a lányok szervezetét, a két és fél óra alvás pedig az enyémet. Nagyon kis nyügösek vagyunk. Már nagyon várom a tavaszt , pedig még tél sem volt. Rossz,hogy nem tudunk mindennap a levegőre menni . Hiányzik a mozgás nekem is, nem beszélve arról, hogy rám is férne, ugyanis a szoptatás mellett iszonyú mennyiségű édességre vágyom. Ez még nem is lenne baj , de meg is eszem. Múlt héten el is határoztam , hogy elkezdek tornászni, de valahogy nem jut még rá időm. :-) Székesfehérvár, 2007 november 14. DORKA: 3470 g vagyok és apa szerint kövér. Na jó , tényleg lett egy kis tokám, de hát kisbabáknál még belefér. Majd leadom, ha már többet mozgok. Lemegy a babauszitól, ahova elkezdünk majd járni, ha megkaptuk az oltásokat. LILI: 3600 g vagyok és kinőttem az 50 - es ruhákat. Reggel 54 - est vettem fel és végigér benne a lábam. Tegnap jót sétáltunk, remélem ma is el tudunk menni, bár reggel esett a hó. Már tegnap óta hármasban vagyunk itthon csajok, mindenki más dolgozik, igyekszünk jók lenni. ANYA: Túl vagyunk az első segítség nélkül töltött napunkon, nem volt semmi gond, a lányok igazán rendesek voltak. Sétálni is el tudtunk menni, bár komoly munkát fektettem bele:-) Az ember ugye lecipeli a két hordozót az emeletről a nappaliba, bundazsákokat a kanapéra teríti, felöltözik. Az egyik kiscsajt felébreszti (kaja előtt egy órával, hogy éhesen érjünk haza), feladja rá a kocsikabátot , lehozza a kagylófotelba, mert onnan nem tud leesni. Másik gyerekért vissza, kocsikabát fel , nappaliba le, kanapéra letesz. Első baba fotelből át a kanapéra. Sapkák fel, bundazsákokba be, hordozókba becsatol. Anyu cipő, kabát fel.Hordozók ajtó elé ki, ajtó bezár, két gyerekülés garázs elé lecipel. Garázs kinyit, babakocsi kivesz, üléseket rápattint, garázs becsuk. Ezen a ponton eszünkbe jut, hogy a gyerekszoba ablakot nem nyitottuk ki , de mivel a lányokat nem merjük az udvaron hagyni, visszacipelni nincs energiánk, elindulunk sétálni, ott egye meg a fene a szellőztetést. Mindenesetre a lányok jókat alszanak séta közben és jó étvággyal esznek utána, szóval megéri. Székesfehérvár, 2007 november 18. DORKA: Ma megint nem tudtunk sétálni, mert esett a hó, de holnap nagyot csavargunk, megyünk a szemészetre. ÉLetünkben először szoknyában, anya kapott pici harisnyát. Tegnap itt volt anya kolleganője, jól megnéztem magamnak, hogy megismerjem, ha legközelebb jön. LILI: Tegnap sétánál egyedül akartam öltözni - legalábbis a sapit felvenni - de anya nem hagyta, pedig már nagylány vagyok. Éjszakánként már 45 órát alszunk két etetés között, hogy anya is tudjon pihenni. ANYA: Verusnak köszönjük a szép takarókat, kár, hogy annyira siettél. Gyönyörű a rózsa! Hihetetlen, de lehet 44-50-es méretű fehér harisnyát kapni :-). Ma fürdetésnél megmértük a lányok hosszát: Lili: 51 cm Dorka: 52 cm Székesfehérvár, 2007 november 19. DORKA: Ma ismét a szemészeten töltöttük a délelőttünket.Nem voltak olyan sokan, így viszonylag hamar végeztünk és még sétálni is el tudtunk menni a napsütésben.Igen jó volt az ikerfelhozatal, mi voltunk a harmadik ikerpár.A többiek mind vegyespáros voltak, csak a mi apukánk lesz elnyomás alatt. LILI: Ma jó napunk volt, mindenki megcsodálta, milyen csinosak vagyunk :-) (képek készültek) Ráadásul a szemünk is rendben van, így csak december 14-én látjuk újra a doktornénit. Egyébként nagyon rendesen viselkedtünk, anyának nem lehet egy szava sem. ANYA: Kemény két és fél óra alvás után (részemről) megrohamoztuk a szemészetet. Először sikerült időben odaérni (két ekkora gyerekkel nem kis teljesítmény.), erre 20 percet csúszott a kezdés :-( , így fél órát vártunk a tömött kórházfolyosón a beteg emberek között. Lánykáim az éjszakai virgonckodás után gyakorlatilag átaludták a délelőttöt, így a vizsgálat alatt megszokott ordítás is elmaradt, fel sem rezzentek :-) Pénteken kardiológia túra. Székesfehérvár, 2007 november 20. DORKA: 3720 g vagyok, 56-os ruhákat hordok és a 2-4 kg pelusról áttértünk a 2-5 kg - ra. Anyu szerint hihetetlen ,hogy milyen tempóban növünk. Tegnap voltunk a doktornéninél , mert megijesztettem anyát egy kis köhögéssel, de nincs baj. LILI: 3900 g vagyok és tesóval együtt egyre többet vagyok ébren, anya fel is állította nekünk a játszószőnyeget, hogy tudjunk szórakozni. Ma itt volt anya középiskolás barátnője, köszönjük az ajándékokat, a fiúknak pedig a rajzokat. ANYA: Tegnap délután hármasban felkerekedtünk és babakocsival ellátogattunk az orvosig. Egy ember volt csak előttünk, féltem is hogy nem tudom levetkőztetni őket mire be kell menni, de megoldottuk. Míg a Dorkát vizsgálták, Lili nagyon rendesen viselkedett, jól elfoglalta magát , éppen kakilt :-) Szerintetek , ha az ember két egyforma hordozóban, két egyforma gyerekkel megy valahova, miért kérdi meg mindenki, hogy ikrek-e? Mik lehetnek még? Gondolják az egyik kölcsönben van? És a kedvencem, mai gyűjtés(séta): - Fiúk vagy Lányok? - Lányok. - Mind a kettő? Neeem , az egyik lányok, a másik pedig fiú :-) Székesfehérvár, 2007 november 22. DORKA: Tudtátok ti, hogy mennyi fárasztó dolgot kell csinálnia egy ilyen pici gyereknek. Először is enni, aztán játszani és még sétálni is (ráadásul ez többletöltözködéssel is jár, fúj). Ezeknek a megterhelő tevékenységeknek az eredményét láthatjátok a mai képeim között. LILI: Holnap elkisérem tesót a kardiológiára, megnézik a szívét. Ma jó nagyot sétáltunk, nagyon szép idő volt. Tegnap este tíztől fél négyig aludtunk fürdetés után, anyunak nem lehet egy szava sem. ANYA: Hát igen, szóhóz sem jutok a fáradtságtól, már nagyon kellett ez a kis alvás. A héten már főztem is, nem egyszerű és anyu még mindig rengeteget segít, nem tudom, hogyan csinálja, aki egyedül van. De a lányok gyönyörűen fejlődnek és ez minden melót megér. Székesfehérvár, 2007 november 26. DORKA: Gyorsan eltelt a hétvége és apának már megint dolgoznia kell. Pénteken voltunk a kardiológián, megvizsgált a doktor néni, minden rendben van velem, februárban kell csak újra mennem. Meglátogattuk a nővérkéket is, aztán elmentünk a városba sétálni. LILI: Hétvégén itt volt a Debi és az Andi, hoztak nekünk helyes rágókát. Anya nagyon erőlteti ezt a játszószönyeg témát, de megmondon őszintén elég uncsi. És ha anya még a Mirr Murrt is olvassa, tuti bedobom a szunyát. ANYA: Már a második éjszaka aludtak a csajok a nyolcas fürdetés után hajnali négyig. Nem bánnám ezt a napirendet bár kitolhatnánk az ébredést hatig. Én kis telhetetlen! Holnap Pest-túra, Dévény Intézet, kicsit tartok tőle, hogyan fogják viselni a hosszú utat a nőcik. Jól megzavarjuk a napirendet. A télapós képek a karácsonyi képeslaphoz készültek, Anne Geddes után szabadon :-) Már csak ki kellene választani egyet... Székesfehérvár, 2007 november 29. DORKA: Kicsit elmaradtunk a híradással, mert jó mozgalmas hetünk volt, aminek eredményeként a következő hetekben sem fogunk unatkozni. Kedden Pestre utaztunk a Dévény Anna Alapítványhoz, jó sokat ültünk az autóban, elég uncsi volt. Mikor odaértünk sokat kellett várni, és enni sem lehetett pedig már éhesek voltunk, aztán még meg is maceráltak bennünket. Mind a kettőnknek kell járni tornára, nekem azért mert az egyik oldalra jobban szeretem tartani a buksimat ( ha egyszer úgy kényelmes! ) és kifelé tartom a lábaimat. Lilinek pedig kicsit erősíteni kell a hát és nyakizmait. Este pucér mérlegelés is volt: Lili 4080 g, én pedig 3930 g lettem. LILI: Szerdán a kórházba kellett mennünk koraszülött gondozásra, szokás szerint jó sokan voltak, de azért egész gyorsan haladtunk. Nem szeretem én az ilyen vizsgálódásokat, ennek hangot is adtam. Anya elmondta a Tokodi doktor bácsinak, hogy szerinte nem figyelek eléggé, így most mindkettőnknek kell menni koponya ultrahangra és fejlődésneurológiára. Szerintem igenis figyelek arra, ami engem érdekel, a fényt például nagyon szeretem. A kórház után meglátogattunk Apa munkahelyét, jó sokan voltak és mindenki minket nézett, de azért jót aludtunk. Dorka nem is mondta, hogy kedden voltunk ám színházban is, meglátogattuk a Tóth Ági nénit. Ott is sokan megcsodáltak bennünket. ANYA: Hát tényleg nem unatkoztunk a héten. Lányok egész jól bírták a pesti utat, bár az éjszakai alváson sajnos látszott, hogy eltoltuk a napjukat. Egész szép napirendet alakítottunk már ki, az esti nyolcas fürdetés után már csak négy és öt között ébrednek valamikor enni, aztán 8, 12, 16 körül, így már csak ötször eszünk egy nap. Egyre többet vannak ébren napközben és akkor nincs mese, szórakoztatni kell őket. Dorka nagyon élénk, érdeklődő kislány, a játszószőnyegen is szépen elnézelődik, ha történik körülötte valami, nem kell ölben tartani, lényeg, hogy ne unatkozzon. Lilus miatt komolyan aggódom, nehéz vele szemkontaktust létesíteni, nem érdeklik a játékok, sokat alszik. Nem figyel a hangomra, már arra is gondoltunk, hogy esetleg a fülével van baj. Dévény Anna véleménye szerint mindkét kislányt hordanunk kell tornára, amit nem is olyan könnyű megoldani, ugyanis Fehérváron nincs Dévény tornász, Móron pedig nem biztos, hogy tudnak minket vállalni, mert nagyon sok kisgyereket kezelnek. Tokodi doktor mindkét csajszinak rendelt koponyaultrahangot és fejlődésneurológiára is mennünk kell, ami szintén elkeserítő, hogy februárra kaptunk volna időpontot a kórházba, így kénytelenek vagyunk magánrendelésre vinni, hogy minél előbb lássa őket szakorvos. Kicsit elkeserítő ez az egész rendszer. Szóval a havi programunk egyenlőre: december 5. Védő ( ellenőrzés, oltás ) december 6. Neurológus december 7. Orthopedia kontroll december 11. Koponya UH december 14. Szemészet kontroll Tokodi doktor szerint nincs baj Lili hallásával, de ha a neurológus nem talál semmit, akkor azért elvégeznek majd egy vizsgálatot. Remélem nem találnak semmit! Tudom, hogy a gyereknevelés a folyamatos aggódásról szól, de úgy érzem nekünk így az elején kicsit sok jutott. Közben a héten eljutottunk Atival színházba is, ami amellett, hogy nagyon jól éreztem magam, részemről az enyhe idegbajról is szólt. A nagyszülőknek a nagynénivel kiegészülve megvolt az első önálló fürdetésük, Ati szerint karácsonyra biztosan színházjegyet kapunk J. Szóval Fehér Adri és Jónás Andi maradandó élményt nyújtottak, de azt hiszem egy időre beszüntetem a további programokat, ugyanis a szoptatástól éppen eléggé hullik a hajam, nem kell még fokozni is…